Robert Koldewey, német archeológus úgy gondolta, hogy itt, Bagdadtól 90 kilométerre délre fogja megtalálni a legendás ókori nagyváros, Babilon elsüllyedt romjait. A várost háromszor is teljesen lerombolták, ám lakói újra felépítették. Csupán 3000 ezer éves fennállása után, Kr.e. a 6-5-dik században, a perzsák és a makedónok uralma idején indult hanyatlásnak.

Babilont mindig is a világ egyik legjelentõsebb városának tartották. Hírnevét nem utolsósorban három lenyûgözõ szépségû építményének köszönhette, amelyek az akkori kor színvonalához viszonyítva valóságos technikai csodának számítottak.


Szemirámisz függõkertje
Utazók ezrei voltak kíváncsiak Bábel tornyára, Szemirámisz függõkertjére és a várost övezõ védõfalra. Tizennyolc hosszú esztendõn át tartott az emberpróbáló munka. Rengeteg követ és törmeléket kellett elhordani, de megérte: a kitartó munka során megtalálták Bábel tornyát, ezt a hatalmas, vaskos templomot, melyet építõi Marduknak, a birodalom legfõbb istenségének szenteltek. A 90 méter magas és 90 méter oldalhosszúságú, négyzet alaprajzú épületbõl az alapzat és egy törmelékhalom vészelte át az évezredek múlását. Koldewey rábukkant a babiloni városfalra is.

Az építmény nemcsak a várost és a palotát fogta körbe, de egy jelentõs méretû szántóföldet is. Valószínûleg itt talált menedéket a környék népe háborúk idején. Az idõ ezeket sem kímélte meg, a szorgalmas kutatók itt is csupán az alapokat tárhatták fel. A törmelék halmai között helyenként 12 méteres magasságú romdarabokra bukkantak. A függõkertnek ekkor még mindig nem akadtak a nyomára. A kitartó kutató éveken keresztül hiába kereste a függõkertet, míg egy napon rámosolygott a szerencse. A palotanegyed északkeleti sarkában, rendkívül vastag törmelékréteg alatt egy olyan építményre bukkant, amelyhez hasonlót korábban senki sem látott. Az alap tizenkét egyenlõ nagyságú, keskeny kamrából állt, melyeket - a babiloni építkezési szokásoktól eltérõen - faragott kövekbõl emeltek! A kamrák között, középen egy hosszú járat húzódott. Az építmény tetejét rendkívül vastag, égetett téglák alkották. A téglák nagysága arra enged következtetni, hogy ezeket eleve óriási teher megtartására szánták.

A falak és az oszlopok vastagsága helyenként a hét métert is meghaladta. A kutatók azon is módfelett csodálkoztak, hogy a régi Babilonra cseppet sem jellemzõ épület mélyén egy kút rejtõzött! Miután Koldewey emberei elhordták a rárakódott iszonyatos mennyiségû törmeléket, kiderült, hogy a kút egy középsõ, szabályos kör alakú, és két oldalsó, szögletes aknából áll. Sajnos, az õsi kúthoz tartozó, fából és vastag kötelekbõl álló felvonó és vízkiemelõ szerkezetet elfújta a történelem szele. Koldewey hosszasan töprengett azon, hogy mi lehet ez az egészen különleges szerkezetû épület. Babilonban csupán két alkalommal használtak fel faragott köveket a hatalmas építkezések során. A Kasr nevû királyi vár északi falát és Szemirámisz függõkertjét építették ebbõl az anyagból.

Mivel a kutatók már korábban rábukkantak a Kasr romjaira, nyilvánvalóvá vált, hogy a titokzatos pinceboltozat egykor a világhírû függõkertet tartotta. A lépcsõzetes felépítésû fõépület valószínûleg a pinceboltozat fölött helyezkedett el. Az óriási "lépcsõfokok" mindegyike öt méterrel volt magasabb az alatta fekvõnél, és egy 5,45 méter hosszú, 1,35 méter széles hõréteg zárta le. Rejtély övezi azt is, hogy miért éppen Szemirámisz nevéhez fûzõdik a kert felépítése. Ha tényleg élt valaha Szemirámisz nevû, legendás hírû babiloni-asszír királynõ, akkor uralkodása többszáz évvel megelõzte a függõkert építését. Elképzelhetõ, hogy a kert megépítésekor is egy Szemirámisz nevû királynõ ült a trónon, ám erre egyelõre nincs bizonyíték. A függõkertet Antipatrosz a második helyen említi, ám a hét világcsoda közül talán éppen ezt ismerjük a legkevésbé.

Annyit biztosan tudunk, hogy II. Nabúkudurri-uszur babiloni király (Kr.e. 605 -562) építette a kertet.

Forr:harmonet.hu