Egy sötét lepelbe burkolózó, fejében is sötét terveket forgató alak osont a nagyváros utcáin. Köpenye alatt rövid fáklyát rejtegetett, így haladt a település szélén emelt gyönyörû, hófehér építmény, Artemisz nagyhírû temploma felé.

A titokzatos alak kijátszotta a figyelmetlen, vagy talán alvó õröket, és bejutott a templom szívébe. Amit ezután tett, az kiváltotta az egész akkori civilizált világ megdöbbenését és iszonyatát. Az éjszakai látogató ugyanis elõvette a fáklyáját, és lángra lobbantotta a szentélyben felhalmozott áldozati ajándékokat!

A tûz belemart a drága szövetekbe, és hamarosan az egész hatalmas épület lángokban állt. A tûz szörnyû munkát végzett. Mire a Nap elõbukkant a látóhatár mögül, a világ hét csodája közé besorolt templomból csak üszkös, füstölgõ romok maradtak. A leomló mennyezet maga alá temette az istennõ szobrát, csupán a megfeketedett, megrepedt és megdõlt márványszobrok meredtek vádlón az ég felé. A híres szentély a pusztulás évében már közel ezer esztendeje hirdette az istennõ dicsõségét. Epheszosz városát az új hazát és letelepedésre alkalmas helyet keresõ ión hajósok alapították, a Kr. e. 2-dik évezred vége felé. A Szamosz szigetével szemben fekvõ parton létrejött új város virágzásnak indult. Pompás paloták és hatalmas templomok nõttek ki az egyszerû kunyhók közül, a kikövezett agórákat (piactereket) jól kiépített, gondozott utak kötötték össze. Nõtt a lakosság létszáma, Epheszosz az óvilág egyik legfontosabb városává, a kereskedelem és a kultúra egyik középpontjává vált.

A partra szálló hellén telepesek a Kaysztrosz folyó torkolatának közelében, egy védett helyen rábukkantak az õslakók egyik szentélyére. A bennszülöttek egy megszentelt fa elõtt áldoztak istennõjüknek, egy sok kebellel ábrázolt, õsi ázsiai természetistenségnek. A görögök hamarosan bekapcsolódtak a helyi kultusz ápolásába, csupán az istenasszony nevét változtatták meg. Úgy vélték, hogy az õslakosok istene nem más, mint a gyönyörû Artemisz, a szûz holdistennõ, a híres vadász. Hitük szerint Artemisz védte a városokat, a nõket és a fiatal állatokat is. A telepesek azonnal építkezni kezdtek, és nemsokára egy nagyszerû építmény körvonalai bontakoztak ki az õsi fák tövében.

Az építkezést az sem akadályozta, hogy Krõzus, lídiai király a Kr. e. 560-dik esztendõben elfoglalta Epheszoszt. A hódítók fejedelme nemcsak közismerten dúsgazdag uralkodó volt, de mindenki tudta róla, hogy a görög istenek és a hellén kultúra nagy tisztelõje. A király nagyvonalú pénzügyi támogatásával hamarosan elkészült Artemisz gyönyörû temploma. A hellén világban sehol nem akadt még egy ilyen pompás építmény. Az új csodát Artemiszionnak nevezték el. Mivel Kis-Ázsiában gyakoriak voltak a földrengések, az új szent helyet eleve egy lágy talajú vidéken építették fel. Azt gondolták ugyanis, hogy a puha föld még a leghevesebb földmozgások romboló erejét is elnyeli.


Elsõ lépésként egy hatalmas kiterjedésû munkagödröt ástak ki, aminek a talapzatába tûzben edzett tölgyfa gerendákat vertek le.

A fagerendák tartották az iszonyatos súlyú sziklaréteget, amely egészen a talaj szintjéig ért. Ezen a vastag kõsziklarétegen állt a templom. Az épület 51 méter széles és 105 méter hosszúságú volt. 127, egyenként 18 méter magas márványoszlop tartotta a tetõszerkezetet. A tetõzet cédrusfából, a szentély magas, arannyal és drága festékekkel dúsan feldíszített, csiszolt szárnyas ajtajait ciprusfából készítették. A szentély belsejében helyezkedett el az istennõ közel két méteres fából faragott szobra. Artemisz képmását arannyal és ezüsttel borították be. A hellén világ legcsodálatosabb építménye, Artemisz gyönyörû temploma vált a lángok martalékává, amikor egy sötét éjszakán lecsapott a torzult lelkû gyújtogató.

A romok között kutató epheszosziak hirtelen ujjongásban törtek ki, a pusztítás kellõs közepén ugyanis rábukkantak az istennõ szinte teljesen épségben maradt szobrára! Epheszosz városa új otthont teremtett szeretett istenségének, még szebbet, még nagyobbat, mint amilyen a lerombolt volt. Karavánok, teherhajók hozták az aranyat, ezüstöt, a drága holmikat. Kheirokratészt, az egyik epheszoszi építészt bízták meg az újjáépítési munkálatok vezetésével. A mester elõször is elhordatta a nagyobb romokt, majd parancsot adott a törmelékhalmok elsimítására. Ebbõl alakították ki az új alapzatot, melyet masszív márványtömbökkel vettek körbe, így az épület alapterülete 65×125 méterre növekedett.

A további munkák során azonban ügyeltek arra, hogy ne nagyon térjenek el a régi templom szerkezetétõl. Kheirokratész pontosan a régi, megrepedezett márványoszlopok helyére állítatta a 127 új tartóoszlopot. 36 oszlopra helyezték a hatalmas, dombormûvekkel díszített frízt, amelynek képei a hellén istenek és félisteni hõsök dicsõ tetteit örökítették meg. Az új templom építése az óriási erõfeszítések ellenére is több évtizedig tartott. Artemisz újjászületett szentélye többé-kevésbé hasonlított leégett elõdjére. Kr. e. 334. Esztendõ alaposan feldolygatta a kis-ázsiai görögök életét. Ekkor Epheszosz falai elõtt is megjelentek a világhódító ifjú hadvezér, a legendás Nagy Sándor csapatai. A diadalmas hadúr személyesen kereste fel az építkezés színhelyét, és felajánlotta, hogy nemcsak tervekkel és jótanácsokkal, de arannyal is segíti az epheszosziakat. Cserében azt kérte, hogy majd az elkészült templomon felírat örökítse meg dicsõséges nevét. Az epheszosziaknak nem kellett a makedón király aranya. Ezért cselhez folyamodtak, és Sándor elé borulva kijelentették: a mindenkit leigázó makedón király maga is egy igazi istenség. Azt pedig Azt pedig senki sem gondolhatja megfelelõ megoldásnak, hogy egy istennõ templomát egy másik építtesse fel. Nagy Sándornak tetszett a hízelgõ szó, és kivonult a városból.

A munkálatok évtizedeken át tartottak. Az új templom nemcsak a vallásos élet központjává vált, de valóságos új város nõtt ki körülötte a földbõl. A kereskedõ hellének számára természetes volt, hogy a templomban kössenek kisebb-nagyobb üzleteket. Az Artemiszion a vidék legnagyobb bankjának számított. Ha valakinek pénzre volt szüksége, az felkereste a fõpapot. A pénz könnyen jött, de magas kamatot kellett utána fizetni. A kamatláb 10 százalék körül mozgott. Ez csak a közönséges polgárokra vonatkozott. A városok és a falvak lakóitól 6 százalékkal is megelégedtek, ha pedig a háborúzó állam kért hitelt, akkor Artemisz fõpapja csupán 1,5 százaléknyi kamatot számolt fel. Kr. e. 133-ban meghalt III. Attalos, pergamoni király, és Rómára hagyta birodalmát, így az ahhoz tartozó Epheszoszt is, mely Ephesus néven az újonnan alapított Asia provincia fõvárosa lett.

A rómaiak felfedezték, hogy a görög Artemisz nem más, mint Diana, a vadászat római istennõje. Így a város és a templom egy valóságos aranykor beköszöntét ünnepelhette. A gyönyörû Artemiszion még három évszázadon át a vallási és gazdasági élet középpontja maradt, míg a Kr. u. 262-dik esztendõben az erre vonuló gót hordák áldozatává nem vált. A gótok kifosztották és részben lerombolták a pompás épületet. A templom 118 évvel késõbb elveszítette jelentõségét. I. Theodosius, római császár a kereszténységet tette meg a hatalmas birodalom államvallásává, és elrendelte a pogány szent helyek bezárását.

Az Artemiszion ezzel végképp idejétmúlttá vált. Az építmény köveit a környék építkezéseire hordták. A 19-dik század közepe táján európai tudósok érkeztek a vidékre, és az elsüllyedt város titkai után kezdtek kutatni. Elõször John Turtle Wood professzorra mosolygott a szerencse. Egy hat méter vastag sárréteg alatt bukkant rá az Artemiszion alapjaira. 1903-ban David Hogarth szenzációs felfedezést tett: megtalálta Artemisz istennõ legendás kincsét! A pénzverés legelsõ emlékeinek számító, elektronból, egy különleges arany-ezüst keverékbõl készített fémpénz halmai, 3000 értékes igazgyöngy, fülbevalók és dísztûk kerültek elõ. Amikor 1956-ban Pheidiász, a nagyhírû szobrász mûhelyét is sikerült feltárni, a kutatók a korai Artemiszion szobrainak hasonmásaira is rábukkantak. Ezek a páratlan mûremekek ma a törökországi Epheszosz és Szeldzsuk városok múzeumaiban láthatók.

Forr:harmonet.hu