Epheszosz városától alig 110 kilométerre, déli irányban, Kis-Ázsia délnyugati csücskében fekszik Bodrum, egy török kisváros. Kereken 2000 évvel ezelõtt a település még egészen más nevet viselt: Halikarnasszosznak hívták Itt állt az ötödik világcsoda, Mauszólosz, káriai uralkodó nagyhírû síremléke. Az elõbb már szó volt arról, hogy az új hazát keresõ görög hajósok a Kr. e. 2-dik évezred vége felé számos új várost alapítottak Kis-Ázsiában. Ebben a fontos történelmi idõszakban jött létre Epheszosz és Halikarnasszosz, s tõlük kissé távolabb, a szárazföld belsejében, Mülasza városa. A terület Kr. e. 546-ban a nagyhatalmú perzsa király, II. Kürosz hatalma alá került. Az óriási kiterjedésû perzsa birodalmat keleten az Indus folyó, nyugaton a Földközi-tenger határolta.

Az Indiai-óceán és a Fekete-tenger is a perzsa királyság határait mosta. Egy ilyen hihetetlen nagyságú országot persze nem lehetett egyetlen központból irányítani. A perzsa "királyok királya" ezért elnézte, hogy hatalmas országában számos apró fejedelem uralkodjon. A helyi hatalmasságok elismerték a perzsa nagykirály fennhatóságát, ám egyébként szinte teljesen függetlenek voltak. Míg politikájuk nem sértette meg a birodalom érdekeit, az ú.n. szatrapák azt tehettek, amit akartak. Kis-Ázsia délnyugati része a káriai fejedelem birtokához, a partvidéki Szatrapiához tartozott.

Kr. e. 400 körül Hekatomnosz fejedelem, Artaxerxész perzsa nagykirály hûséges vazallusa uralkodott errefelé. Hekatomnosz a Halikarnasszosztól kissé távolabb, a hegyek között fekvõ Mülaszát tette meg fõvárosának. A fejedelem nem találta elég szépnek a települést, ezért úgy döntött, hogy Halikarnasszoszba költözik. Jóllehet Mülasza fontos kereskedelmi utak találkozásánál feküdt, ám az új székhely mellett is számos érv szólt.

Halikarnasszosz a kis-ázsiai partvidéki kereskedelem egyik jelentõs középpontjának számított, kettõs kikötõjét egy elõtte húzódó sziget óvta a tengeri vihartól. Hekatomnosz fejedelem parancsára óriási építkezés kezdõdött, az apró kikötõváros fokozatosan nagyúri székhellyé alakult át. A szatrapa azonban nem érhette meg a nagy mû elkészültét, a Kr. e. 377-dik esztendõben meghalt. Az új székhelyen legidõsebb fia, Mauszólosz ült a trónra. Az ifjú fejedelem óriási elszántsággal folytatta apja megkezdett munkáját. A kikötõt körbefogó hegyek lejtõin fekvõ várost erõs védmûvekkel vette körbe. A település középpontjában hatalmas kiterjedésû agorát építtetett ki. A tér fölött Árész hadisten temploma emelkedett. Mauszólosz úgy gondolta, hogy az agora és a templom közötti térségben épül majd fel az a jelentõs épület, ami majd az idõk végezetéig híressé teszi a nevét. A legtöbb perzsa király és szatrapa valósággal rajongott a görög mûvészetért, a hellén kultúráért. Ez alól Mauszólosz sem volt kivétel.

A fejedelem úgy döntött, hogy síremlékét nem helyi mesteremberekkel építteti fel, hanem Hellász legjelentõsebb építészeit bízza meg a nem mindennapi feladattal. Mauszólosz meghirdetett egy pályázatot, amelyre számos híres mûvész küldte el jelentkezését. A pályázat rendkívül nagy visszhangot váltott ki. Nem volt építész, aki ne akart volna részt venni a nagy erõpróbán. A mûvészek ebben az idõben komoly megélhetési gondokkal küzdöttek. Lüszandrosz, spártai király ugyanis az athéniakat legyõzve Kr. e. 404-ben egész Görögország urává küzdötte fel magát, s szigorú kormányzási stílusa kedvezett a festõknek, a szobrászoknak, az építészeknek és az aranymûveseknek.

Nem voltak megbízók, a városoknak nem volt pénzük ahhoz, hogy bármilyen mûremeket is megvegyenek. A mûvészek még akkor is hálásak lehettek, ha a megrendelés nem a mûvelt Hellászból, hanem egy külföldi "barbár" fejedelemtõl érkezett. A nagy feltûnést keltõ pályázatot Szatürosz és társa, Phütheosz görög építészek nyerték meg. Elképzelésük szerint egy 33×39 méteres alapterületû földdarabra épül majd az öt óriási lépcsõfokból álló alapzat, melynek tetején jut hely a robosztus, 27×33 méteres alaprajzú, csaknem kocka alakú középsõ részének. Az alapzat és a középsõ kocka együttes magassága a 22 métert is meghaladta.

A középsõ rész fölött emelkedett a tulajdonképpeni síremlék. Belsõ kamráját 39, egyenként 11 méter magas oszlop fogta körbe. Az oszlopcsarnokot egy 24 lépcsõfokból álló, piramis alakú tetõ óvta az idõjárás viszontagságaitól. A piramis csúcsát márványból faragott quadriga ( négyesfogat ) díszítette. A teljes síremlék 49 méter magas volt, nagyobb tehát, mint egy 16 emeletes, modern lakóház. A különleges alakú síremlék felkeltette a kortársak érdeklõdését, hiszen valóságos forradalmi újításnak számított az épület egyedülálló alakja. A hellén építészek ebben a korszakban inkább a földön, vízszintes irányban igyekeztek növelni az épületek kiterjedését. Mauszólosz síremléke szakított ezzel a hagyománnyal, és magasba törekedett.

A görögök azt is furcsának találták, hogy valaki fent, egy épület felsõ szintjén térjen örök nyugovóra, hiszen Hellászban a leggazdagabb, legelõkelõbb emberek holttestét is eltemették. Mauszólosz sokkal õsibb hagyományokhoz tért vissza, az építtetõ lelki szemei elõtt az ókori Egyiptom piramisai és néhány perzsa nagykirály magasbatörõ síremléke lebeghetett. Mauszólosz nem láthatta a befejezett épületet. A fejedelem Kr. e. 353-ban halt meg, a mû ekkor még nem készült el. A király felesége, Artemiszia parancsot adott az építkezés folytatására. A királynõ nemcsak felesége volt az elhunyt fejedelemnek, de egyben a húga is, mivel a kis-ázsiai fejedelmek a testvérházasság szokását is átvették a csodált egyiptomi fáraóktól. Artemiszia még egész fiatalon lett rajongva szeretett bátyja felesége. Férje halála után õ örökölte a trónt, ami erõteljes egyiptomi hatásra utal. Artemiszia királynõ magának is pompás emlékmûvet állított.

A piramis tetejét ékesítõ négyesfogat, a quadriga elé befogott lovakat nem egy személy hajtja, hanem kettõ, Mauszólosz és Artemiszia. A történetírók szerint a fejedelemnek nem tetszett volna a dolog, de már kész helyzet elõtt állt, hiszen elkészült a rendkívül szép quadriga. A sors a királynõhöz sem volt kegyes: Artemiszia két év elteltével követte férjét a holtak birodalmába. Az építkezés megtorpant, a mesterek megriadtak. Ami ezután következett, arra még nem akadt példa az ókori világban. Az építkezésen dolgozó építészek, kõmûvesek és kézmûvesek magukra vállalták a remekmû befejezését. Az örökkévalóság hosszú idõ, ám évszázadokon át úgy tûnt, hogy a Mauszóleion az égi hatalmak védelme alatt áll.

Amikor Nagy Sándor, a harcias makedón uralkodó Kr. e. 334-ben megostromolta Halikarnasszoszt, a Mauszóleionnak semmi baja sem esett. Az örökkévalóság a Mauszóleion számára kereken 1500 esztendõn át tartott. A Kr. u. 12. Században egy hatalmas erejû földrengés lerombolta az építmény jelentõs részét. Háromszáz évvel késõbb a kereszteslovagok használták kõfejtõnek a romokat, mivel várakat kellett építeniük a török támadások miatt. Az épületbõl egy kõ sem maradt a helyén. 1523-ban, három évvel a hazánk számára oly tragikus véget érõ mohácsi csata elõtt a leendõ gyõztes török uralkodó, Nagy Szulejmán csapatai foglalták el Halikarnasszosz vidékét.

A síremlék helyén a szultán katonái számára épültek házak. Csupán 1857-ben derült ki, hogy mit rejt a föld az itt épült török házak alatt. Brit régészek megvásároltak tizenkét épületet, és feltárták a mélyben megbúvó, õsi romokat. A síremlék helyén talált leletek ma a londoni British Museumban várják a látogatókat. A tudósok kutatómunkájának köszönhetjük, hogy az ókori költõk által is megénekelt szépségû Mauszóleion emléke átvészelte az évszázadok múlását.

Forr: harmonet.hu