Az alexandriai világítótorony
A hetedik világcsodáról nagyon sokáig nem tudták, hogy az tulajdonképpen nem is a hetedik, hanem a nyolcadik a sorban. A híres világítótorony építése elõtt ugyanis Babilon hatalmas várfalait sorolták a csodák közé a második helyre. A torony azonban annyira tetszett az ókori embereknek, hogy egyszerûen kihúzták a régi falakat a felsorolásból, és a lista végére felírták a Nílus deltáját díszítõ, 130 méter magas építészeti remekmûvet.

Nem véletlen, hogy az építmény ennyire megragadta az emberek képzeletét, hiszen mind a mai napig nem épült ennél magasabb világítótorony. Nagy Sándor, a fél világot uralma alá hajtó, ifjú makedón uralkodó óriási tettre szánta el magát egy évvel azután, hogy a meghódított Egyiptom régi fõvárosában, Memfiszben fáraóvá koronázták. Krisztus elõtt 331-ben, április 16-án a 25 éves hadvezér méltóságteljes léptekkel körbejárt egy 30×7 stadionnyi területû földdarabot. Mai mértékben kifejezve ez egy 5370×1253 méteres téglalapnak felelne meg. Egy díszruhába öltözött fõpap ünnepélyes mozdulatokkal árpalisztet hintett a király lábnyomaira. Egy jós kijelentette, hogy az árpaliszt kegyessé teszi az isteneket, ami elõsegíti a nagyratörõ ifjú terveinek megvalósulását.

Itt született meg a hellén világ csodálatos nagyvárosa, Alexandria, amely megnyitotta Egyiptomot a görög kultúra számára. Az új nagyváros terveit maga a nagyhatalmú király, Sándor készítette el. Megvizsgálta a területet, és kijelölte az agora és a kereskedelmi központ helyét. Szinte mindenre gondolt. Meghatározta, hogy hol álljanak a templomok, és eldöntötte, hogy melyik görög istenség kapjon helyet az új épületben. Végül pedig parancsot adott, amely szerint az Alexandria közelében fekvõ Phárosz szigetén, egy sziklán, minden addigi toronynál nagyobb és magasabb világítótornyot kell építeni! A város mindenben eleget tett nagyravágyó alapítója óhajának.

Nemsokára már több mint 600 000 ember élt Alexandria falai között. Görög bevándorlók, egyiptomiak és zsidók tették a Földközi-tenger legfontosabb településévé. Az uralkodó nem érhette meg a torony ünnepélyes áldását. Fiatalon, 323-ban halt meg a földkerekség talán legnagyobb hódítója, 23 esztendõvel azelõtt, hogy a munkások nekivágtak volna a torony felépítésének. Az épület lélegzetelállító látványt nyújtott. A 30×30 méteres oldalhosszúságú területen egy 71 méter magas, felfelé egyre karcsúbbá váló tömb emelkedett. A tetõteraszon egy újabb, 34 méter magas, nyolcszögletû torony állt. Tetején helyezkedett el a világítóberendezéseknek helyet adó épület. A fényforrás fölé kupola alakú tetõt emeltek, melyet oszlopok tartottak. Innen szemlélte a világot a legfõbb istenség, Zeusz szobra.

A torony alsó részét tizennégy, egymás fölé emelt boltív alkotta, a belsõ falon pedig egy hosszú járat vezetett fölfelé. Olyan széles volt, hogy akár két megrakott teherhordó állat is elfért rajta egymás mellett. A toronyban egy karcsú akna vezetett a csúcstól a mélységbe, egy rendkívül ügyesen megszerkesztett kötéllifttel. A toronyõrök itt húzták fel a nehéz fûtõanyagot. Az épület falát a legjobb minõségû, hófehér márvány borította. A torony átadása után kiszámították, hogy az építkezés 800 talentumba került. Ez 20 800 kg ezüstnek felel meg, ami ma kb. 800 millió forintot ér. Az ókorban a tengerészeti jelzõtornyok kizárólag nappal mûködtek. Valószínûleg így volt ez az alexandriai torony esetében is, legalábbis a kezdeti idõszakban.


Ekkoriban ugyanis a hajósok nem szerettek éjszaka kint maradni a nyílt vízen, és behúzódtak a kikötõkbe. Alexandria azonban túl gyorsan növekedett ahhoz, hogy ez a régi szokás továbbra is érvényben maradhasson. Egyre több hajó érkezett, megrakva egyiptomi búzával és zöldséggel, a külsõ kikötõben pedig hatalmas tengeri gályák sorakoztak. A városban mindent lehetett kapni, a görög boroktól kezdve az egzotikus fûszereken keresztül a spanyol fémtermékekig számtalan árucikk sorakozott a polcokon. Ezerszámra jöttek az utazók is, diákok akartak filozófiát vagy asztronómiát tanulni az újonnan alapított, de máris nagy hírû tudományos mûhelyekben. A betegek heteken át utaztak, hogy a világhírû alexandriai orvosok kezeljék õket.

A diplomaták és a kereskedõk mellett mind több turista is érkezett. A teherhajók üvegárukkal, papírusszal és szövettel megrakodva hagyták el a kikötõt. Végül már annyi hajó jött, hogy az éj leszállta elõtt nem sikerült befejezni a rakodást. A sötétben nehéz volt a kikötõben manõverezni, ezért a hatóságok úgy döntöttek, hogy erõs világítóberendezéssel látják el a híres tornyot.

Mivel a fát külföldrõl kellett behozni és sokba került, használata föl sem merült. A torony tetején gyantát és olajat égettek, a fából pedig továbbra is házakat és hajókat építettek.

Így történt, hogy a történelem során elõször a tengert járó hajók az éjszaka sötétjében is biztosan manõverezhettek. Szemük elõtt ragyogott a világ elsõ világítótornyának fénye! A tûz fényét tükrök segítségével gyûjtötték össze. Az ókori utazók szerint ez a fénysugár olyan erõs volt, hogy "még a világ végén is jól lehetett látni!" Ez a ragyogás is szerepet játszott abban, hogy a torony már 279-ben felkerült a világcsodák listájára. A torony ezer éven át dacolt a sors csapásaival. Végül vele is az történt, mint a legtöbb világcsodával.

A Kr. u. 796-dik esztendõben földrengés rombolta le. A torony talapzatán ma Kait Bey, mameluk szultán híres erõdje áll. Az uralkodó 1480-ban építette a várat. Korábban nem léteztek világítótornyok, az alexandriaiak nem tudták elnevezni az épületet. A sziget neve után Phároszként kezdték emlegetni. A szót átvették a mediterrán vidék népei is. A világítótorony latinul pharus, olaszul faro, portugálul farol, spanyolul faro, franciául pedig phare. Az összedõlt hetedik világcsoda emlékét így ma már csak ez a szó õrzi.

Forr:harmonet.hu